Vidám zöldútavatók akcióban

Folyamatosan készülnek Nógrádban a ZÖME által kiötlött zöldutas turistajelzések, itt volt az ideje tehát, hogy egy frissen elkészült szakaszt leteszteljünk "valódi" túrázókkal is. Szátokról indulva (nemröhög, ez a település neve, a történészek Szatta névvel hozzák kapcsolatba) jártuk végig a Nyugat-Cserhát egyik jelzett szakaszát Romhányon és Alsópetényen át Legéndig ezen a gyönyörűen napsütéses őszi napon.

Node mi is az a zöldút turistajelzés? Aki túrázott már, az tudja, hogy van kék, meg piros, meg zöld, meg sárga jelzés, meg néha kereszt, vagy négyzet, de most ez akkor zöld jelzés, vagy micsoda? A válasz az, hogy nem, ez egy tematikus turistajelzés, amelyek az utóbbi időben kezdtek elterjedni itthon. Olyan, mint a Mária út vagy a Szent Jakab út, előbbit m betű, utóbbit egy sárga kagyló jelzi. A zöldutak azonban nem zarándokutak, hanem olyan útvonalak, amelyek egy adott tájegységben felfűznek több települést és lehetővé teszik az értékek felfedezését úgy, hogy az adott falvak helyi hagyományaival, szolgáltatásaival is megismerkedjenek az arra járók.

Október 25-én négyen keltünk útnak és jártuk be a zöldutat, helyenként bizony igencsak csúszkálva a vizes, agyagos talajon. Az útvonal érinti a romhányi csata helyszínét is, ahol elképzelhettük, hogyan csapott össze több ezer kuruc, labanc, lengyel, svéd, francia tatár, hogy végül mindkét fél vereségként könyvelhesse el az eseményt. Romhány után pedig a Rákóczi-fa, egy több száz éves törökmogyoró fa ágai alatt pihentünk meg.

Alsópetényben csatlakoztak hozzánk a Túravezető Oktatók Sportegyesületének jelzésfestő kollégái, hogy a maradék szakaszon is ott hagyják Zorro keze nyomát a fák törzsein, illetve állandó operatőrünk is elkísért minket.

Az aznapi adag végül kb. 18 km lett, ami némileg kimerítette a csapatot. A végállomáson, Legénden ezt orvosolandó igazán tápláló gulyással várt minket Bíró Anna az egykori Nyáry-kúriában. Nem számolhatunk be étvágyproblémákról.

Novemberben a Nyugat-Cserhátban az Egyesület szervezésében kerítésfonás, permakultúrás tanfolyam és egy szezonzáró rendezvény várja a zöldutak iránt érdeklő helyieket és nem helyieket, a Svájci Hozzájárulás jóvoltából. Részletek hamarosan a Zöldutak Facebook oldalán.

Útinapló, Nemzetközi zöldút konferencia, harmadik és negyedik nap

A kedd estét tehát Zamoscban töltöttük, reggel pedig ugyanebben a városban, ami egyébként az UNESCO örökség része, kalauzolt körbe minket az idegenvezető. Némileg szigorú szerkesztésű hely, sakktábla-utcaszerkezettel és az azt körbevevő erődrendszerrel, de azért érdekes, mert utóbbi jóval később épült, mint maga a város.

A nap folyamán a környék különböző típusú attrakcióit látogattuk végig: "ökofarm" (gerendaháznak látszó műanyaggal borított ház uszodával és teniszpályával), versenyló-tenyésztő lovarda, biosajtműhely, Szt. János-forrás, krasnystawi megyei múzeum.

Útközben némi helyi népzenét hallgattunk, belülről így nézett ki:

Az ebédet egy szélmalom árnyékában levő kocsmában fogyasztottuk el, vacsoraidőben pedig egy bankett várt minket a hétfői konferencia helyszínén, Lublinban. Minden asztal közepén egy üveg jégbe hűtött vodkával, amely bizony hordozott magában veszélyeket a másnapi műhelyfoglalkozás eredményességét illetően.

A csütörtöki műhely egyébként a vidéki turizmusfejlesztésről szólt egy profi lengyel turizmusfejlesztési szakember előadásában, elsősorban arról, hogy hogyan lehet vonzóvá tenni egy csomagajánlatot.

További képek a négy napról ebben az albumban láthatók.

Útinapló, Nemzetközi zöldút konferencia, második nap

A konferencia középső két napján mindenki tanulmányúton vehet részt. Három opció közül lehetett választani, de nekünk erősen ajánlották a 2. számút, gyaníthatóan azért, mert ide gyűjtötték a külföldi résztvevőket és a tolmácsot. Közben búcsút vettünk cseh, spanyol és krakkói kollégáinktól, akik nem tudnak tovább maradni.

A fazekasműhely előtt almát csemegéztünk egy fa alól -
mégpedig kosztelát, az egyik legismertebb régi lengyel fajtát

Így hát a krasnystawi megye felé vettük utunkat. Kisebb dombok között tanyák bújnak meg, itt látogattunk meg először egy fazekasműhelyt, majd egy frissen nyílt ökomúzeumot, ahol szintén fazekasságot, csuhébábukészítést és pirogkészítést figyelhettünk meg. A mit sem sejtő konferenciarésztvevők emésztőrendszerét itt kezdték tesztelni a szervezők, egyelőre csak pieroggal és a kávéhoz járó süteménnyel.

Innen egy régi kastélyhoz kanyarodtunk (Gardzienice), amiben most egy modern színház működik. A társulatnak sikerült forrást szereznie, és az összeomlófélben levő kastélyt teljesen felújították. Nyáron sok országból jönnek ide színjátszók, és év közben is rengeteg előadás van, színházpedagógiával és más érdekes elemekkel.

Erről a helyről nyomban egy régi iskolaépülethez buszoztunk, ahol a helyi erdészek és más segítők vártak minket ízletes ebéddel. Gyors evés után ismét fel, hogy 5 perccel arrébb leszálljunk a 4. Ősz Ízei Fesztivál helyszínén, az olchowieci tűzoltóságon. A helyiek szerint gyakori, hogy egy falu kulturális központja az önkéntes tűzoltóság. A fesztivál egyébként arról szólt, hogy a térség kilenc településének csapatai versenyeztek "színes vodka" (likőrszerű édes gyümölcspárlatok), sütemények és egyéb helyi ételek kategóriákban, amelyekkel rogyásig rakták az asztalokat, és természetesen udvariatlanság volt belőlük nem enni és inni. Nem mellesleg nagyon vonzó kínálat várta a vendégeket - gombával töltött krumplifánktól a különböző töltött derelyékig. Mindez egy óriási teremben, ahol kb. 200 ember zsúfolódott össze. A koreográfia a díszvendégek üdvözlésével indult, beszédekkel folytatódott, majd némi zene után átadták a díjakat.


A hangulatot nehéz visszaadni. Megállapítottuk, hogy a dolog egy lagzi, egy bankett, egy piac és egy pártgyűlés keveréke. Az egésznek a (lengyelül elmondott, számunkra tolmácsolt) beszédek adták meg az alapot, amibe főleg a megyei elnök (starosta) lovalta bele nagyon magát, a végén már a mikrofonba kiabálva, hogy a lengyel ételek a legjobbak. A marszalek (vajdasági tanács vezetője) pedig mondandóját arra építette, hogy mindenre fog majd pénzt adni, a fiatal nőket külön kiemelte bölcsőde- és óvodaépítési ígéretei közepette. (Ehhez érdemes tudni, hogy novemberben helyi választások lesznek Lengyelországban.)

Az ezután következő fellépők, köztük a szintialapra éneklő három férfi, majd a dobszettel és szaxofonnal felálló népi együttes az előző felütéssel együtt olyan menzeli-nyolcvanasévek-keleteurópa fílinget kölcsönöztek az eseménynek, aminek (és bizonyára a párlatok) hatására erdélyi román és magyar társainkkal együtt mindezt csak folyamatos mosollyal a szánkon bírtuk tovább.

Este 7 órakor még javában zajlott a buli (természetesen a vonatozás sem maradt ki, és táncolt velünk a polgármester is), nekünk azonban Zamosc és az ottani szálloda irányába kellett indulnunk, ahol is nem más várt minket, mint a.. vacsora (és erdélyi barátaink szilvapálinkája). Katasztrófa azonban nem történt: úgy tűnik, a helyi termékek minősége megóvta egészségünket és mindenki békésen tért nyugovóra.

Útinapló, Nemzetközi zöldút konferencia, első nap

Regisztráció, majd lassan megtelik a terem. Észleljük, hogy rajtunk kívül csak 4-5 külföldi van, a többi résztvevő lengyel, és az előadások nagy része is lengyelül lesz. Szinkrontolmács szerencsére van, és nagyon profin dolgoznak.

Kávészünetben standokon ismerkedhetünk a lengyel régiókkal és kínálatukkal. Kedvesen mosolygó lányok, angolul nem igazán tudnak, ellenben zsákmányolunk jó sok térképet. Ahhoz nem kell nyelvtudás.

Egy kis ízelítő a Nemzetközi Zöldút Szövetség (EGWA) igazgatója, Mercedes Munoz előadásából: promóvideó a zöldutakról.

Színvonalas prezentációk lengyel előadókkal. Az egyik a Beszczydy régióból, Lengyelország csücskéből, a szlovák és az ukrán határ mellől, ahol más lengyel térségekhez hasonlóan profi kínálatszervezés, minősítőrendszer működik.

Lublin

Csúszásban vagyunk persze, így a 14 órás ebéd 15 órára kerül. Este közös vacsora, előtte gyors idegenvezetés Lublin belvárosában. A fenti képpel szemben az óváros jóval karakteresebb, középkori főtér, meg ami kell. Csütörtökön még visszatérek oda. A vacsorán kapcsolatépítés az EGWA-val, csehekkel, lengyelekkel. Utóbbiak jóvoltából (kolléga a Beszczydy régióból) előkerül a vodka is, hosszú az éjszaka. Egy idő után elfogynak az angolul is tudó társak, így én oroszul, a lengyel kolléga lengyelül, megértjük egymást.

Ma indulnak a két napos bemutató túrák, mi Krasnystawot és környékét vesszük célba.

Útinapló, Nemzetközi zöldút konferencia, nulladik nap

Varsovia Eurocity vonat, Keleti pályaudvar, reggel fél nyolc. Pozitív meglepetés: a vonatot alkotó cseh vagonokban mindegyik ülés mellett van konnektor, így mégis tudok dolgozni útközben a régi gépemmel (aminek csak másfél órát bír az akkumulátora). Kigördülünk. A cél Lublin, Lengyelország, ahol négy napon át hallgatunk előadásokat, látogatunk helyszíneket, beszélgetünk arról, hogy más országokban milyen zöldutak vannak, hogyan menedzselik őket, milyen ötleteik vannak.

Nagymaros, felhőben úszik a visegrádi vár és a Duna, a felhők között áttűz a reggeli nap. Megállunk, a varsói vonat fontos megállója Nagymaros-Visegrád állomás. Átrobogunk az Ipoly felett, hogy a mai nap 14 óra alatt megteendő 1055 km-en benézzünk kicsit mindegyik visegrádi országba.

Szlovákiában a puszta közepén is 10-15 wifi hálózat látszik. Itt még a teheneknek is wifi antennája van. Pozsony után nem sokkal már Csehország, Břeclavban (lehet gyakorolni a kiejtést: bzsecláv!) ránk pakolják a Bécsből érkező kocsikat. A vonat végigjárja Morvaországot, Ostrava állomásán kíváncsian nézegetjük a Prágából érkezett Pendolino nagysebességű vonatot. 

Átlépjük észrevétlenül a harmadik határt is. Zebrzydowice állomás. A pöpec cseh állomások után otthonos érzés, kedvesen rozsdásodó oszlopok, csavarozott síneken csattogó kerekek. A környezet is változik, a lengyel vidék jóval zöldebb, sok erdővel. Katowice felé közeledünk némi késéssel...

Érdekesség: Lengyelországban nincsenek körbekerítve a legelők. Egy-egy hatalmas mező közepében áll 3-4 tehén, akiknek ezek szerint nem szokása elkódorogni. Egy másik kép: valaki kissé lehajolva hajtja be a libákat estefelé az udvarba.

Katowice után 160-nal száguldunk át a végtelen, fenyőerdőkkel szegélyezett mezőkön. Közben véletlenszerű helyeken 10-20 percet várakozunk, a kalauz szorgalmasan tájékoztat a bemondón: annyit értek, hogy "technyczny postój", azaz technikai megálló. A lemenő nap fényében közelítjük meg Varsót, és végül 40 perccel késéssel futunk be, de még elérjük a csatlakozást Warszawa Centralna pályaudvarának hatalmas csarnokában.

Este egyszerre érkezés Lublinba Agnieszkáékkal, akik autóval indultak Varsóból akkor, amikor mi vonattal. Vacsora, sör, zöldutak, beszélgetés Dominikával a Borostyánkőútról.

Szoba a szálloda nyolcadik emeletén, ahonnan jól megfigyelhető Lublin városának egyik legforgalmasabb kereszteződése. Lublinról egyébként semmit nem tudtam, mielőtt idejöttem. Kicsit most utánanézve a wikipedián: 350 ezer ember lakik itt, és Lengyelország sok más részéhez hasonlóan elég viharos történelme van: volt orosz, osztrák fennhatóság, majd német megszállás alatt is. A viharokat a lublini vár és az óváros túlélte, ezek a fő látnivalók. A holokausztban eltűnt a város harmadát alkotó zsidóság és a zsidónegyed épületei is, a szocializmusban iparváros lett, mostanában pedig az IT szektor terjeszkedik itt, az egyetem a legnagyobb munkaadó. Remélem, majd látok is a városból valamit.